Általános iskolás tanulóknak tartottak játékkal egybekötött nyílt napot, ismeretterjesztő tájékoztatást 2011. október 12-én, a példaértékű környezet- és természetvédelmi GEF projekt megvalósításának részleteiről Bátán, a Fekete Gólya Házban. A játékos tájékoztatón Tengelic, Báta Általános Iskolái és a szekszárdi Baka I. Általános Iskola tanulói, és pedagógusok vettek részt. A tájékoztatást a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területi képviselője Mórocz Attila, a Fekete Gólya Ház múzeumpedagógusa Mózes Éva és a Strategic Scope Kommunikációs ügynökség szakemberei tartották. Báta polgármestere Huszárné Lukács Rozália köszöntötte a nyílt nap résztvevőit.
Mórocz Attila, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának területi képviselője előadásában bemutatta az érintett terület növény és állatvilágát, és beavatta a gyerekeket Gemenc és a Duna-Dráva Nemzeti Park védett világába. „Úgy végeztük a munkát, az élőhelyek rehabilitációját, újjáépítését, hogy ez a gazdag növény- és állat-világ itt maradjon a közeletekben!” – mondta.
A játékos tájékoztató egyik célja az volt, hogy a gyerekek megértsék, aktívan kell védeni a környezetet és a konkrét területi beavatkozások egy ilyen projekt során is a minimális szinten maradtak, a beavatkozások során beépítésre került művek, műtárgyak pedig utánozzák az ártér eredeti működését.
A gyerekek Bátán tett sétájuk során megnézhették a GEF projekt helyszíni munkálatainak eredményét és fotókat készíthettek. Faidt Józsefné Ilona, a bátai általános iskola igazgatója kiváló kezdeményezésnek tartotta a rendhagyó módon gyerekeknek tartott projekt tájékoztatót.



























